chezi120Iriezion Interjú Chezidekkel

Iriezion Interjú Chezidekkel

chezi180

Tavaly augusztusban a Rise ‚n‘ Shine fesztivál után hazafelé Bécsbe jövet – menetben, barátunk s egyben cikkírónk Sebőnél megálltunk lerúgni az út porát, enni jófélét és interjút készítettünk Chezidek-kel  gyönyörű, természetes kerti környezetben. A beszélgetést egy kis dunántúli városkában vettük fel, egy városban, ahonnan annak idején Haile Selassie, Chezidek számára oly fontos figura, az 1960-as években magával vitte ménesének alapékköveit.  Az interjú eredetileg a www.reggaewave.net – en volt hallható, majd írásban egy vágott verzió megjelent a CK Magazinban, mind azon által, hogy mindketten médiapartnereink, és a szerző Sebő beleegyezésével itt most először hallgatható egyszerre a rádióműsor és olvasható a magyar nyelvű interjú fordítása.

 

 

 

 


chezi51
 
Irie Zion: - Üdvözlünk website - unk olvasói és a szerkesztőség nevében. Milyen benyomásaid vannak a Közép – európai turnéd után?
 
Chezidek: - Rastafari. Nagyon jó volt a hangulat itt Közép – Európában, Bécs és Budapest nagyszerű városok. Azt hozzá kell tennem, meglepődtem, amikor láttam, hogy mennyien jöttek el a pesti bulira. Főleg, annak tudatában ez volt az első alkalom, hogy itt jártam.  Nagyon köszönöm.
 
Irie Zion: - Melyik koncertet találtad jobbnak?
 
Chezidek: - Nekem a pesti show jobban bejött, igazából a vibe az Akváriumban jobban átjött. Persze a bécsi buli is rendben volt, de más volt ott a hangulat.
chezi43 
Irie Zion: - Ugye ezeken a bulikon soundsystemek álltak mögötted, ők játszották az alapokat. Neked mint, aki általában élő zenekarral szoktál fellépni, mennyiben más ez a klasszikus jamaicai felállás?
 
Chezidek: - A soundsystemes bulik azért kevesebb lehetőséget adnak az énekesnek a kibontakozásra. Nem olyan mély, mintha egy egész zenekar állna a hátad mögött. A soundsystem visszaadja ugyan a hangulatot de összehasonlíthatatlan a zenekari bulikkal. A zenekar az igazi munka. Amikor zenekar kísér akkor jobban kiteljesedhetnek a spirituális mozzanatok, illetve az élő zenével jobban kifejezhetem azt a mélységet, amelyet a zenéim jelentenek. Nem feltétlenül csak rólam énekesről van szó, hanem a zenekarról is. Tudod, amikor soundsystem játssza a nótákat akkor lemennek az alapok, de ha zenekar, akkor ők is inspirálnak engem, energiával töltenek fel és nem utolsósorban a dalaimnak is adnak valami pluszt. Például, így van lehetőség arra is, hogy játszadozzunk kérhetem a zenekart, hogy most csak a basszusgitáros pengessen. Több a lehetőség összehasonlítva a soundsystem fellépéssel. Szóval én jobban érzem magam, ha élőben zenekarral szólalnak meg a dalaim, a roots & culture muzsika az élő zene tudod? Ezért is van az szerintem, hogy Jamaicában manapság a roots stílus nem annyira tud kibontakozni mert nincsenek élő zenekarok. Manapság főleg a számítógépeken készült riddimek dominálnak, de ez azért egy kicsit illúzióromboló.
chezi44 
Irie Zion: - Azért azt se hallgassuk el, hogy ma már Jamaicában is egyre inkább kezdenek ismét teret nyerni az élő zenekarok, gondoljunk csak a Raging Fyah – ra, vagy éppen a Chakulára.
 
Chezidek: - Így van, de említhetjük az Uprising Roots-ot is éppen. Szerencsére a fiatalok ismét felfedezik maguknak az élő zenét. Nem rég voltam Kingstonban egy barátom szülinapján és azt hittem majd, hogy én leszek egyedül aki a reggae ezen vonalát képviseli, de pozitívan csalódtam. Talán nem a fő zenei áramlat a roots, de egyre többen ismerik fel újra a jelentőségét.
 
Irie Zion: - Elmondanád nekünk miként kezdtél a zenei karrierbe?
 
Chezidek: - Ez igazából úgy kezdődött, hogy már kis korom óta mindig énekeltem, és mindenki biztatott is rá. A zene így mindig is szerepet játszott az életemben. Később vált ez csak tudatos karrierré. Amikor Kingstonba költöztem akkor kezdődött igazából az üzleti rész. Az elején még úgy ismertek, hogy Chilla Rinch. Ez volt a művész nevem. Miután befejeztem a sulit, főleg mc-ként próbáltam érvényesülni, és még nem énekesként. Ekkor még kerestem önmagam is, hogy milyen úton kéne elindulnom, majd megtaláltam Rastafari-t. Azokban az időkben sokat dolgoztam együtt Bobby Konders-szel a Massive B. - től, aki később az egyik legjobb producerré vált a reggae / hip-hop közegben. Azonban észrevettem, hogy ez az mc dolog sokszor eltéríti az ember gondolatait a spiritualitástól, hogy lenyűgözze a közönséget. Ekkor döntöttem, egy kicsit elhagyom a  fellépések világát és elvonultam a hegyekbe, egy rasta közösségbe, ahol meditáltam, növényeket ültettem egy kicsit magamba szálltam. Amikor visszatértem a hegyekből azt hiszem onnantól számíthatjuk a karrierem kezdetét. Először felkerestem néhány ismert producert, jártam a Don Corleone kiadónál, de ők nem promotálták úgy a dolgaimat, ahogy szerettem volna, végül Phillipp Fattis Burrel X-terminator kiadóját találtam meg és vele kezdtem el komolyabban együtt munkálkodni. Persze azért el kell ismernem, hogy Bobby Konders volt az első, aki már előtte a fellépésekért fizetséget adott...

chezi50
 
Irie Zion: - Mellesleg azok a nóták, amelyeket neki vettél fel, a GTA játéksorozatnak köszönhetően mind világslágerek lettek.
 
Chezidek: - Bizony, bizony bár ez már később történt. Pl. a  szám „Call Pon Dem” is az ő riddimére született, és máig az a legismertebb nótám. El kell azonban mondanom, hogy Jamaicában az emberek nem ismerik azt a számot.
 

Irie Zion: - Akartunk erről igazából kérdezni is, hogy mit gondolsz a mai jamaicai zene – iparról? Miért nem hallgatnak az emberek roots zenét?
 
Chezidek: - Igazából nem az emberek nem hallgatnak. A nép imádja a roots zenét, és sokszor megállítanak, hogy még több roots-ot akarnak hallani. A probléma az, hogy a média nem játssza, csak azokat  a számokat, amelyeknek a producere vagy éppen előadója fizet a rádióállomásnak, DJ-nek. Másrészről ennek politikai oldala is van, a jamaicai kormány szinte „harcol” a roots zene ellen, mert az elgondolkoztatja az embereket, és olyan témákkal foglalkozik, ami sok esetben kínos a politikának. Emlékszem a múltkoriban elhunyt Mighty Mike (jamaicai lemezlovas) mesélte nekem, hogy a főnökei nem akarják, hogy rasták énekeljenek a rádióban. Mi a legjobb dalom? A „Bun Di Ganja” arra azt mondták, hogy túl szókimondó...Az emberek azonban imádják a roots-ot, csak nem tudnak hol roots zenéket hallgatni, mert a médiáknál a „rasta mc”-ket preferálják, akik sokat káromkodnak, világi dolgokról énekelnek. Egyébként, hogy mennyire van igény a roots zenére az is bizonyítja, hogy amikor kiadtam a Leave a Trees című dalomat, akkor szerveztem egy roots fesztivált, de sajnos nem sok időm volt folytatni, így abba maradt, de megint gondolkozom rajta.
 

chezi46
Irie Zion: - Ez a fajta jamaicai hozzáállás sarkalt arra, hogy manapság főleg európai producerekkel dolgozz együtt?
 
Chezidek: - Igen az új albumok, dalok nagyja mind európai producerekkel készülnek. Említhetjük az Irie Ites-ot Franciaországból, most egyébként egy fiatal holland csapattal dolgozok együtt, az ő nevük Jah Solid Rock. Nagyon kreatívak, az utolsó lemezemet, a Judgement Time-ot ők jegyzik. A legújabb albumot is velük készítem, igazi roots korong lesz, készüljetek rá. Egy másik dolog amit ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy bizony csak Jamaicában „lassult le” a roots, Európa, Amerika, Bahamák, Trinidad és sorolhatnám, mindenhol nagyon szívesen fogadják a roots előadókat. Most jöttem vissza a Rise 'n' Shine fesztiválról Ausztriából, milyen jó volt hallani azt a vibe-t, tiszta Jamaica feeling csak harminc évvel ezelőtt.
 
Irie Zion: - Hogyan írod a dalokat?
 
Chezidek: - Csak meggyújtok egy spliffet, ha Jamaicában vagyok akkor begyújtom a chalice-t (tradicionális jamaicai pipafajta) és írom a dalokat. Manapság a kész riddimeket megmutatják (elküldik e-mailben) én pedig kitalálom a szöveget. Igazából arra figyelek, hogy együtt éljek a dallammal, sokszor a refrént írom meg először, és utána a szöveget. A szavak mindig rendelkezésre állnak, igazából Chezidek sem tud már olyat mondani amit előtte nem írt le valaki más, csak az új minőség megalkotása a kihívás. A szövegeim mondanivalójához igazából a fű a kapocs, és ugyanez a kapocs köztem és Jah között is. Mert erre szükség van, hogy tényleg érezzem a lüktetést. A hangomra Jah ajándékaként tekintek, amit nem szabad elpazarolni.
Irie Zion: - Most, hogy vége a Közép – európai turnénak, mik a tervek?
 
Chezidek: - Két nap múlva indulok haza Jamaicába, már régen láttam a családomat. Ezen kívül szeretnék összeállítani egy saját zenekart otthon és a jövőben velük turnézni. Ismerek számos jó zenészt, fiatalok és elszántak, szóval próbák, új dalok írása, azt teszem amiben a legjobb vagyok. Zenélek.
 
Irie Zion: - Köszönjük az interjút, további jó munkát.

  -Az eredeti felvett interjú itt hallgatható:
http://www.mixcloud.com/szabolcssebestyen92/chezidek-interview-on-wwwreggaewavenet-hosted-by-dj-sebo-afro-soul-sound/

Az Iriezion képekérk klikkelj a képre:

chezidekfotok


ANGOLzaszlo
For the English speakers this interview is available in the original language as was recorded live for our mediapartner Reggae Wave Radio.
http://www.mixcloud.com/szabolcssebestyen92/chezidek-interview-on-wwwreggaewavenet-hosted-by-dj-sebo-afro-soul-sound/

Chezidek Budapest Photos

Chezidek Vienna Photos

-SEBŐ-